Amíg anyuékkal laktam, lakott felettünk egy debreceni néni. Akkora volt a lakása, mint az én szobám (mondjuk 25nm szobának pöpec, de lakásnak csak éppen). A néni pedig alacsony, nagy kontyban hordta a haját, picit bajsza volt, meg picit kerek alkata, meg egy gyönyörű, muranói üveggömbje, amit és kiskoromban imádtam nézegetni, mikor egyszer-kétszer felmentünk hozzá, mert sok pici apró másik gömböcske volt benne, és mindegyik más, és sosem hittem el, hogy csak a kakas meg a szarvas a figura benne, hanem kerestem a többieket.
Viszont ezen kívül semmije és senkije nem volt a néninek nagyjából. Főleg senkije. Apuéknak talán egyszer mondta is, hogy azt, hogy férje nem vot, nem sajnálja- de, hogy gyereke sem, azt mindig fogja.
Pár éve halt meg. Mivel örököse nem volt, az önkormányzat lefoglalta a lakást. A házmesternéninknél meg apunál viszont maradt kulcs, és azért bizony, benéztünk.Azért van annyi rengeteg szép, színes cérnám például, meg tökéletes szabóollóm. Meg Horváth Ilona receptkönyvem, mert anyu a sajátját megtartotta magának a költözéskor, azonban már évekkel ez előtt tudta, hogy ez yolan alapmű, amire nekem is szükségem lesz.
És enm csak ez az alapmű a kincs, de tele van Anna néni saját kezével lejegyzett süteményreceptjeivel, amiben akár többféle receptkönyv adatait hasonlítgatta össze, és úgy kíséretezte ki a saját módszereit. Piskóták, lepények, rétesek, gyümölcsösek, túrósak, édesek, sósak... Azokat rendezgettem ma magamnak szépen össze, egy füzetbe.
Szóval, köszönöm, Anna néni. A következő pár évben azt hiszem, tőle fogok sütni tanulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése